~ VERCOLE SALANOSA ~
Csatlakozott: 2016.02.07.
LEÍRÁS:
Izmait szálassá égette, gerincét acélossá
kovácsolta a dúló csaták vérmalma, a lándzsanyél és kardmarkolat. Vállait vért
dagasztotta szélessé, ösztöneit prédálások, álomtalan várták és vérgőzös visszavonulások
élesítették. Noha harminc tavaszt még nem látott, viharvert, vasmarta ábrázata,
elvadult homokszín sörénye, szakálla és deres acélt idéző tekintete idősebbnek
mutatják. Viseltes katonagúnyája, melyben előkelő darabok csak különös
alkalmakkor tűnnek fel, inkább láttatják elcsapott veteránnak, mint tékozló
nemesfinak.
Természetére nézvést lobbanékony, és
ádáz, lelke kérges, mint a katonacsizma, tetteinek okát gyakran halandó számára
érthetetlen elveire fogja. Ugyan titkon reménykedik, hogy őseinek címere, a
nyíllal sebzett oroszlán egyszer majd büszkén veti fel benne fejét, belül
azonban saját démonai marcangolják, miket gyakorta szesszel, és
lelkiismeretének cafatjaival próbál jóllakatni.
Második fiúként sosem kellett a
családdal, uradalommal gondolnia, s atyja is elnézőbb volt az eleven
vasgyúróval, mint komoly és visszahúzódó bátyjával. Már serdülő korában is
jobban hajlott a katonák és béresek nemtelen foglalatosságaira, mint tanítóinak
szavára, ám a lovat szilajabbul ülte, a kopját jobban markolta, mint bármelyik
siheder a vidéken. Aranyéletének azonban tizenhat esztendősen vége szakadt,
mikoron atyját a tartományi gyűlésre kísérvén fattyút nemzett egyik hűbéresük
leányának. A rangon aluli házasságot csak tetemes bánatpénzzel és rengeteg
bosszúsággal lehetett eltussolni, végül a forrófejű kölyköt atyja hajdani
fegyvertársának határmenti udvarházába küldték, hogy a végvári élet lecsitítsa
vérét és férfit faragjon belőle. Ám a vakmerő portyákkal, tajtékzó mulatságokkal,
virtuskodással eltelt esztendők csak kevélyebbé és féktelenebbé tették. A szülői
házba már idegenként tért vissza, nagy természetének pedig semmi sem volt
szent, vagy drága. Pálcát az égiek azon a sötét éjszakán törtek végleg felette,
amikor tulajdon testvére újdonsült asszonyát csábította el. A felszarvazott
férj elkeseredett haragja holdfényben villanó kardként öltött testet, s mikoron
a csalárd fivér szeméről eltisztult a vörös köd, bátyja már vérben fagyva
hevert tulajdon nászi ágyán. Tudta, számára már nincs visszaút. Az éj közepén
elkötött egy lovat apja istállójából, s meg sem állt a székesfővárosig, hogy
nevét egy készülő, s eleve kétesnek ígérkező hadjáratra felszerelők lajtromára
írja. Száznagyi selyemövvel, testén és lelkén temérdek sebbel gazdagabban tért
meg a szolgálat hosszú éveiből, s mint a kóborló vad, kinek helye nincs már
abban a világban, mit eddig ismert, a titokzatos udvarház felé vette útját.
