~ AOLIS CHAMARANTHE ~
Csatlakozott: 2016. 06. 15
LEÍRÁS:
"Több, mint hat láb magas, karcsú elf férfi. A haja
fehéresszőke, hosszú, az arca keskeny, örökifjú, a szeme kék. Minden
szempontból kortalannak látszik, a bőre sima, az izmai erősek, csak a
mozgásának kecsességén látszik, hogy évszázadok gyakorlata állhat a háta
mögött.
Azt mondják rá arra, ahol megfordul, hogy megtestesíti az
elf sztereotípiákat. Szőke, hegyesfülű, kiváló lövész. Utazás közben általában
elhúzódik az emberektől, ritkán száll meg fogadókban, gyakran eltűnik az
erdőkben nyomtalanul, olyan ő ott, mint egy hal a vízben vagy madár a
levegőben. "
Új fiú a környéken, már sok mérföld távolból tudták, hogy ez
alak csak a kúriába mehet, a többi őrült, elkárhozott közé. Elfekhez
méltatlanul baljós kisugárzása, állandó vérszaga nyugtalanítja a hétköznapok
emberét. Csontsovánnyá aszott, mágiától halottá vált balja az ujjvégétől a
válláig élőhalott testrész. Általában elrejti, de inzenzív, sötét varázserejét
nem tudja és nem is akarja leplezni.
"Kivonat egy elfgyűlölő poéta naplójából,
Aolis Charamanthe alapján:
""Hat láb magas, hosszú hajú, soványan szabott
rágós hús. Az arcán az időtlen márványszobrok unalmas érdektelensége, könnyű
bőrruhái fölé hivalkodva pedig olyan mívű fegyvereket csatolt, amikből nemhogy
a várost, de az egész királyságot meg lehetne venni. (...)
Elfek! Soh’se packázz velük. Látszatra ugyan mit sem érnek,
csak valami magamutogató bolondnak néznéd őket, de egy elf zsoldos feleslegessé
teszi, hogy aggódj a rakományodért, ha át akarsz kelni egy sötét erdőn, egy elf
mágus megnyeri neked a csatát, amit satnya kis katonáid nem képesek rendesen
megvívni, egy elf-vérű tolvaj pedig lehozza neked a csillagokat a Hold mellől.
Ha egy elf felbukkan, a szüzek bealélnak a nászi ágyba, a férfiakat egyből
elfogja a harci szellem, a kölykök új példaképet választanak, az asszonyok
megszegik hitvesi esküjüket. (...)
A vérük értékét az alkimisták megbecsülni se tudják, a
bőrükbe imádnak burkolózni a fekete mágia vérrel szentelt szörnyei, a csontjaik
is elkelnek, a húsát pedig imádják a vadászkutyák. Utána könnyebb a léptük,
gyorsabbak az izmaik, a hallásuk, szaglásuk képessé teszi őket, hogy valami
igazán nagy vadat felhajtsanak az urak kedvéért. Nem mintha olyan könnyű lenne
megfogni őket, és nem mintha a haláluk előtt ne változnának jó eséllyel inkább
fává, vagy kővé. A rémisztő metamorfózisok nem állnak távol tőlük, harapnak a
rohadékok, amikor test-test elleni küzdelemre kerül sor. (...)
Az elfek amúgy nem válogatósak, a közhiedelemmel
ellentétben. Szinte mindent megesznek, ami eléjük kerül, akár nyersen is. A
kietlen sivatagokban megfogják a csörgőkígyót, a fülledt dzsungelekben olybá
tűnik, hogy ismerik minden növény mérgezési fokát. Halálpontos lövésekkel
leszedik az égről a madarakat, de talán még a rovarokat sem kímélik, mint azok
a fura, déli emberek. (...)
Megjelenésre, amúgy mind egyformák. Rühelletesen szépek.
Kövér elfet nem látni, vagy erőteljes és izmos, vagy karcsú és izmos. Még a
mágusaik is, olybá tűnik a harc, a rohanás gerjeszti az erejüket. Elképesztően
sokat mozognak, nézni is fárasztó, mennyit szökdécselnek,
ugrálnak.""
