~JEMIA~
Csatlakozott: 2016.02.19.
LEÍRÁS:
Megtermett, igen határozott kiállása, fizimiskája, lótestének
impozáns izomzata méltán kelt félelmet a kétlábúak szívében. Szembogarai oly
sötét árnyalatot öltöttek, hogy csaknem feketén villannak. Az arcán, s karjain
burjánzó vadhúst – régi sérüléseinek nyomait - mostanra benőtte a bőr, s durva
hegekké szikkadtak, melyek még inkább elvadítják kinézetét. Ébenfekete lóteste
révén bőre is sötét árnyalatot öltött. Rövid, erős szálú haja sörényszerűn fut
le homlokától a feje közepén, egészen tarkója vonulatáig. Emberi részeit könnyű
bőrvért fedi, nyakában vastag bőrszíjon átfűzött, patkót formáló fémet hord
ékszer gyanánt, felkarján pedig, egy zsákmányolt karperec díszeleg. Oldalán
fémveretes fegyveröv, melyről jókora kétkezes pallos függ alá. Lótestének
marmagassága eléri a 175 cm-t, míg mellső patáitól a feje búbjáig magassága
2,35 m-re rúg. Emberi része lótestéhez idomul,így nagyobb arányokkal
rendelkezik, mint az egyszeri ember-népség.
Meglehetőst dévaj, vad, durva, s az egyszeri ember számára
kiszámíthatatlannak tűnő szeszélyekkel megáldott, igazi bestiális vadállat, kit
leginkább a zsákmányszerzés, és jóféle borok vedelése mozgat meg ez új hazán,
mit magukénak szemeltek ki. E meglehetőst agresszív jellemvonások azonban oly
karizmatikus kisugárzással ruházzák fel, mellyel méltán nőhette ki magát
csapatának domináns vezetőjévé – és ellenségeinek legrettenetesebb
lidércnyomásává. Büszkesége az egész országnak elegendő volna, s aki abba
belegázol, életének utolsó hibáját követi el.
Ifjúságának veszedelmekkel teli esztendei már ideje korán
szíjassá edzették, s hamar szorított magának kellő tiszteletet vakmerő tettei
révén törzsük szittya fiai között. A fajtájára jellemző fékezhetetlen
természetet benne mintha dupla marokkal osztották volna a Nagy Szellemek, s
tették őt imigyen kivételessé nem csak közösségük kancái, de csődörei között
is. A vezetőjük oldalán magának biztos helyet teremtő matriarcha félreállításához
azonban a tomboló harci kedv és vakmerőségbe hajló bátorság kevés. E keserű
ténnyel neki is szembesülnie kellett, amikor hosszú életének 27. évében életre
szóló leckét kapott véget nem érő kihívásainak válaszaként, s e lecke után
számára is egyértelművé vált, hogy nagyra vágyó céljai gátlójának túlságosan is
szilárd helye van Baran szívében. Az évek eztán zavartalan peregtek. Otthonuk
halódó félben: a folyók kiszáradnak, a földek elsivatagosodnak, vadjaik
elvándorolnak - nincs maradásuk hát nekik sem többé, ám indulásuk
irányvonalának kérdése vérre menő vitává fajul a nyughatatlan, feltörekvő
kanca, s a jóval megfontoltabb matriarcha között. Mindannyian emlékeznek még az
ősi regékre, melyek virágzó földekről szólanak, a kopár, fenevadak lakta
pusztaságok, s az egeket fenyegető hegységeken túl. Onnét szilaj őseik
származnak, s örök időkre kitiltattak, veszteseiként a nagy háborúnak, melyet
vad népük az ember-népséggel vívott, sok esztendővel ezelőtt – s a sok halott
kentaurért a Nagy Szellemek akkor záporesőt sírtak, mitől megereszkedett a
megmaradt kevés, szégyen-szemre menekvésre szorult kentaurt üldöző,
bosszúszomjas emberek íjhúrja. Jemia dicsőségre szomjazó szíve vérrel lemosott
elégtételért kiált, az ő útja az ősi mondák ösvényén visszavezet: követelni a
régi hazát! Hogy ambícióinak végre teret nyisson, kimutatta foga fehérét a
matriarchával szemben – s kísérletét, ha mégoly szerény is, de tagadhatatlan
siker koronázta, amikor fiatal hévvel lobbanó szívüket követve, közösségük
ifjúságának legvadabbjai megrészegedett ovációval fordultak szembe a törzsfő
akaratával. E sértés megtorolatlan nem maradhatott, s búcsúzásukra véres
összecsapással nyomtak pecsétet, melynek végeztével, a kettévált törzs külön
utakon folytatta útját…s Jemia, 13 követőjének élén, útra kelhetett, hogy új
hazáját a régiben lelje meg, Anwarion virágzó földjén…
